2018. március 7., szerda

Fájdalmaim hordozod tudom....


Képtalálat a következőre: „képek a fájdalomról”
       A napokban eltört a kezem. Először folyamatos fájdalmat éreztem, aztán megtaláltam azt a helyzetet, amelyben elviselhető volt, és csak ha mozdítottam rajta egyet, akkor éreztem nagyon hasító fájdalmat.  Most, hogy gipsz van rajta sokkal kellemesebb az érzés, a fájdalom gyakorlatilag megszűnt.

       Emlékszem arra, amikor lelki dolgok gyötörtek. Nem esett jól semmi, csak a gondolataim pörögtek, kedvetlen, erőtlen voltam. Mindkét állapot rettenetes tud lenni, de mégis azt tapasztalom, azt látom másokon, hogy olyan, mintha az ember képes lenne a fájdalmat megszokni, vagy legalábbis együtt élni vele, megtalálni azt a stratégiát, amiben még elviselhető az egész lelki fájdalom....
         A családi kapcsolatainkba is be tudja fészkelni magát a fájdalom. Az elvesztett családtag hiánya, az örökös gyötrések fájdalma, az értetlenség tehetetlensége és fájdalma, a függőség okozta lelki, fizikai, anyagi terhek.... Annyi család életében látjuk, hogy a fájdalom családtaggá válik....
Kialakul egy új családi rend, ahol a fájdalom ott ül a beszélgetésekben, beköltözik a hálószobába, ott van a gyereknevelésünkben és fékezi örömünket, felerősíti a falakat körülöttünk.

  Hogy kezdődött? Ki mondta ki először azokat a bántó szavakat? Milyen régi sérelmeket őrzünk? Hogyan alakul ki, hogy bántó mondatokat kapcsolnak be a mai szelídebb, de ugyanott sebző szavak? Ki kezdte? Hogy vált érdektelenné a számodra fontos ember öröme, élete? Erre néha már a válaszok sem jönnek egyszerűen, kigubancolhatatlanul összekuszálódnak a korábbi sérelmek, fájdalmak szálai. 
            Böjt van. A vallásos cselekedeteink sokszor kiüresedettekké váltak, már a régi szokások is elmúltak, elvesztek üzenetei. A legrosszabb talán mindebben, hogy még meg is ideologizáljuk őket. A református, vagy a protestáns ember tudja, hogy a böjt nem a húsevés elhagyását jelenti, hanem a lemondást valamiről Krisztusért. Azért, hogy Vele több időt töltsek, hogy jobban rá figyeljek, mint egyébként. Aztán lassan elérkezik úgy a húsvét az életünkben, hogy semmilyen böjtbe nem kezdtünk bele. Vannak jó emlékeim étkezési és egyéb böjtökről. Sok erőt adtak, igazi megtapasztalásokat. Ereje volt, és ereje van... Nem baj, ha a szokást meg tudjuk tölteni tartalommal, ha átélhető tapasztalattá tud válni, amit évszázadokon keresztül a keresztyénség együtt gyakorolt hol mélyebb, hol felszínes tartalommal. De ha valamit nem teszünk abból tapasztalatunk sem lesz. Bele kell vágni.

 Emlékszem nagymamám még a nagypénteki böjtöt komolyan vette, és be is tartottuk. Zsír nélkül főzte a tejfölös babalevest, amit tulajdonképpen én magam nagyon szerettem. A böjthöz tartozott, és ami kisgyerekként csak egy szokás volt, később tartalommal telt meg. Legyen a babaleves mellett idő Krisztusra is, mert ez a nap az övé... Igyekeztem többet imádkozni, igét olvasni.
Képtalálat a következőre: „megbocsátás”   A böjtben mindenképpen aktivitás van, és tudatosság. Másként teszem, mint ami természetes lenne. Másként teszem Krisztusért, de tulajdonképpen a Krisztussal való kapcsolatomért, ami kihat az emberi kapcsolataimra. Elkerülhetetlen az, hogy keressünk a hétköznapi hajtásban valamivel több időt erre. Az igeolvasásra, az imádságra, még jobban mint eddig. Legyünk aktívabbak a Jézusra szánt idő megtalálásában! Milyen jó lenne, ha a böjt része lehetne, hogy átgondoljuk tudatosabban a kapcsolatrendszereinket, amelyeket a sokszor szokásos csikorgó fogaskerekek működtetnek. Imádkozzunk értünk, és legyünk krisztusi módon benne. Ne hagyjuk, hogy a fájdalom határozza meg az életünket. Olyan sok gyülekezeti tagnál látom ezt. Vagy a múlt, vagy a jelen fájdalma működteti a családi életet. Sokszor eszembe jut, hogy milyen nehéz hallgatni, de most hálás vagyok Istennek, hogy tanulgatom. Pedig ez egy nagy böjt. Vannak olyan jó mondataim, amelyek olyan igazi pofonok lehetnének a finnyogásra, megjegyzésekre, beszólásokra, és olyan nagyon igazam lenne, ha azokat kimondanám. De annyiszor látom, hogy mire mennék vele. Jézusnak köszönhetem, hogy már látom. Sokat segít a kamasz gyerekeimmel levő kapcsolataimban, de más kapcsolataimban is jól jön. Tanulok. Most böjtben ebben próbálok fejlődni, krisztusibban jelen lenni, amikor olyan nagyon igazam van.
         Mennyi kapcsolat tudna meggyógyulni, javulni, ha lenne arra lehetőségünk, hogy foglalkozzunk vele. Nem úgy, ahogy eddig, hanem úgy ahogy még sohasem. Keresve a megoldást, átélve azt, hogy nem egyedül hordozzuk ennek terhét. "Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti. Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz."( Ézsaiás 58, 9-11)

    Kívánok mindenkinek ilyen böjtöt, ami megújít kívül belül. Isten áldjon meg Benneteket ebben!

                                                                                                               Gergelyné Molnár Lívia


 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése