Igehirdetés: Megelégszel a vaníliás cukros zacskóval?

   Máté 13. 44  A szántóföldbe rejtett kincs

Megelégszel a vanílliás cukros zacskóval is?

Sok jó érzéssel gondolok vissza arra az időszakra, amikor a gyermekeim egészen kicsik voltak, akár már egy, másfél éves korukra is, amikortól kezdve jellemző volt rájuk, hogy kincseket kerestek. Játszótéren is hosszú időn keresztül vizsgálták a kavicsokat, melyik csillogóbb, melyik lehet a legértékesebb, igazi, páratlan értékű drága kő.

De olyan is volt, hogy a konyha szekrényből nehezen hozzáférve mégis kilopva egy vaníliás cukros zacskót rohant el vele a fiam és ez vált felbecsülhetetlen értékké, ezzel aludt, ezzel ébredt és vinni kellett mindenhová a mar szétmállóban lévő cukros zacskót.

A kincsre való erős vágyakozás a gyermekek belső világában nagyon mélyen ott él és ennek az érzés kötegnek egy kifelé való megjelenése ez a kincskeresés. Mert hát láthatjuk, hogy nem a vaníliás cukor a kincs, hanem csak az a tárgyi felület, ahova ezt a mély vágyát hozzá tudja kapcsolni.

A gyermeki lélek belülről, tudattalanul is mindvégig a fejlődése során kérdezi és monitorozza, hogy van e valódi kincs?

Van e személyére szóló figyelem, törődés, a szükségeiben, félelmeiben támogatás, megnyugtatás, van e indulatai ellenére elveszíthetetlen szeretet, értékes e, szép e, szerethető e ő maga?

És összegyűjti  a ti zsigeri rezdüléseitekből és viselkedéseitekből a választ arra nézve, hogy van e valódi kincs, meghatározó kincs? Van e hűség, van e szeretet van e önátadás?

Hogyan is van ez mivelünk felnőttekkel?

Mi is keresünk és megpróbálunk
kincseket találni, valahogyan gazdaggá tenni magunkat.

A felnőtt életünk kincsei nem csak drága tárgyi dolgokban valósulhatnak meg, hanem van aki számára a tudás, az ezen keresztül való elismertség jelenti a nagy kincset és azt halmozza fel, van akinek a pozíció és hatalom az mellyel magát gazdagnak és elégnek érzi. Ezek a kincsek erősen kötődnek a külső világunkhoz. Isten szemszögéből nézve, majdhogy nem olyanok mint a pici gyermek számára a csillogó kavics.

Ajándékozásnak egy érdekes fajtájára lettem figyelmes. Többször hallom, hogy egy születés napra például a tárgyi ajándék, érték helyett az ajándékozó egy közös élménnyel lepi meg az ünnepeltet.

Érdekes jelenség. Mintha ez arról is szólna, hogy a tárgyi ajándéknál nagyobb érték valamit együtt megélni. Egy közös belső élmény. És persze ez még mindig elmehet a felszínesség irányába, de mintha azt üzenné, keresik a fiatalok is a valódibb kincseket.

Ha mozdulunk befelé, nagyobb teljességet élünk meg például, amikor valakihez sikerül mélyebben kapcsolódni, egy igazi beszélgetésben, ahol önmegosztás van és a másik befogadása, meghallgatása. Egy valódi találkozás van.

Régebben a házas körben valaki ezt fogalmazta meg: „olyan jó ide járni, sokkal szívesebben jövök, mintha egy moziba lógnánk meg  a gyerekek elől. Mert ezután még egy-két napon keresztül is vissza térnek fontos gondolatok magunkról és még tovább beszélgetünk róla.”

Igen ha a kincs keresésre állítjuk be az iránytűnket, akkor mintha mindez befelé mutatna.  

Lélektani tudományos kutatások is igazolják számunkra ezeket a gondolatokat. Egy amerikai gyermekpszichiáter, aki egyben agykutató is, olyan felnőtteken végzett agyi kisérleteket, akik gyermekkorban traumát szenvedtek a szeretet kapcsolataikban. És vizsgált olyan felnőtteket, akik kimagaslóan jó anyagi körülmények között éltek, és olyanokat is, akiknek magas elismertsége volt egy szakmában és olyanokat is, akik nagy hatalommal és befolyással bírtak.

A sérült és ennek következtében önvédelmet kialakított agyműködés mindezeket a javakat elérve, felnőtt korra sem változott semmit. Mindezek a kincsek nem adták meg a lélek biztonságát, örömét.

Majd vizsgálta olyan gyermekként sérült felnőtteknek is az agyi működését, akik terápiában ki tudtak alakítani  valódi bizalmi kapcsolatot, vagy házastársaikkal párterápia segítségével tudtak felépíteni egy elfogadáson és szereteten alapuló dinamikát.  Ők voltak, akiknek kimutatható módon változott és gyógyult a lelke, a félelem és szorongás az extrém állapotból normalizálódhatott és felszabadulhattak valódi jó érzések, megelégedettség.

Ez a tudományos tapasztalat is arról üzen nekünk, hogy az emberi lélek számára,  a megoldás nem kívül, hanem belül van elrejtve.  A valódi kincs amit keresünk, tehát  valahol belül van.

Ha a szántóföldre gondolunk, ahol a kincs az Ige szerint található, a kortörténeti képhez hozzátartozik, hogy az ókorban a városokat és lakott településeket védő falakkal vették körül, hogy biztonságban legyenek az emberek a rablóktól, vagy ellenséges népektől.

A szántóföldek ezeken a védelmet nyújtó várfalakon kívül helyezkedtek el, ezért megművelésük nem kis veszéllyel járt, egyáltalán nem volt biztonságos. A szántóföld veszélyes hely volt, ott az ember teljesen védtelennek,  kiszolgáltatottnak érezte magát.  

És ha ide halljuk Jézus másik tanítását a mennyek országáról, amikor azt mondja, hogy Isten országa nem egy külső dolog, hanem bennünk van, akkor vehetjük úgy, hogy ez a szántóföld a lelkünknek a része. Az a része, ahol kiszolgáltatottságunkkal, védtelenségünkkel, valódi szükségünkkel és oda utaltságunkkal, mély szeretet hiányunkkal találkozunk. Az a lelki hely, ahol a be nem teljesült vágyaink, csalódásaink, tehetetlenségünk és  ahol a bizalmatlanságunk és félelmeink lakoznak.

A másik értelmezésben így is fordíthatjuk Jézus beszédét: a mennyek országa közöttetek van. Vagyis az a kapcsolati tér, ahol a szeretetet adhatjuk egymásnak. De ugyanakkor az a kapcsolati tér,  ahol nagyon is sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyuk a másiknak, ahol  hordozhatunk sebeket már a szeretetről, a saját szerethetőségünkről. Ahol el nem sírt könnyeink laknak.  És el is zárjuk magunkat ezektől az érzékeny területektől és inkább fordulunk kifelé és keressük meg mi is a magunk fénylő kavicsait, melyeket felruházunk valami többel, amit pedig utólag azért kiderül nem tartalmaznak. Mégis bízunk bennük, mindaddig amíg egyszer csak szétszakad  az a vaníliás cukros zacskó és szerte szét hullik belőle a cukor...csalódás lesz belőle, hogy volt és megfoghatatlanná lett.

Olyan gyakori jelenség, hogy a szeretet kapcsolatainkban is elrejtőzködünk és a munkába, pénz és siker szerzésbe, virtuális világba bújva megalkuszunk. Próbáljuk becsapni a lelkünket,  morzsáról morzsára harapni, s úgy hitegetni magunkat, hogy majd csak lesz ez ennél több is. És védekezünk  közben a sebezhetőségtől úgy, hogy támadunk, vagy úgy hogy kimenekülünk a kötődési tereinkből.

Istenünk örömhíre az, hogy nem vagyunk ebben a szükséggel teli szántóföldben magunkra hagyva, hogy nem muszáj innen, magunkat védve elmenekülni, olyan külső térbe, ahol igazi kincsek nincsenek.

Mert itt a szántóföldben van valami, olyan kincs, amely lényegi módon újra rendezheti az egész életünket. Található a szántőföldben elrejtve kincs, ami mint egy feltörő tiszta forrás, olyan erős dinamikával képes az örömöt bemozgatni ezen a vidéken. Hogy az a dinamikus öröm, amit nem tudunk konzerválni az életünkbe sem a pénzünk növelésével, sem a tudásunk, pozícióink emelésével, ez az öröm el van készítve.

A háttérben meglapuló kincs az a szeretet kapcsolat, ahogy Isten szeret bennünket. A kincs, hogy  kapcsolódni akar hozzánk.   

Személyesen hozzád is Testvérem!. Az önféltésedhez szeretetével szeretne odaférkőzni. Hogy megnyisson, hogy feloldjon, hogy kiszabadítson!

A te kompenzációid, hiú reménységeid, csalókán csillogó köveid Őt is aggasztják. Félt téged. Oda szeretné tartani a vállát, hogy sírd el neki a mélyben cipelt fájdalmaidat. Mert Ő Vigasztaló is. Van hatalma megnyugtatni Téged lelked minden félelmében és háborgásában.  

A Te lényegi kapcsolódási szükségeidre Ő maga szeretne lenni a válsz.

Döbbenetes, amikor az ember ráeszmél arra, hogy bár ő kapálózik ellene, minden mást megpróbál de  Isten nem adja fel, Isten ott van és kapcsolódik őhozzá. Megrázó ráeszmélni arra, hogy mennyire fontosak vagyunk számára.

És döbbenetes az is  amikor elkezdünk  rálátni arra, hogy az Isten valóságának ez a látható világ csak piciny és parányi része és hogy nem is mi élünk és alkotunk ebben a világban, Ő él és alkot ebben a maga teremtett kis porszemnyi világában. Ráadásul csodásat és gyönyörűt alkot benne az Isten! A legnagyobb művész ebben a világban és a szeretet művészetében alkot hatalmasat. Olyan művet, amelynél nagyobbat elképzelni sem lehet.

Piciny része lehetsz és már ez végtelen boldogító, hogy része lehetsz ennek, hogy együtt munkálkodhatsz Ővele, a mesterek Mesterével.

Gondoljuk ezt végig!

Például valakit egyszer a szükségében meghallgatsz.Törődsz vele. És utána majd idővel őhozzá odavezet Isten lelke három másik szükségben lévőt és ez az ember ahogy tud segít rajtuk, mert azt gondolja: én is kaptam akkor segítséget.

És a 3 közül az egyik ember, nem régiben döntötte el, elege van a házasságából, elválik. De kapott egy támogató, szeretetteljes odafordulást és ez megérintette. Majd haza menve megöleli egy hosszú harcos időszak után a társát, és erre az is eldobja a fegyverét. És egy család marad egyben és tisztul a szeretet közöttük. És az egyik gyermekük azt mondja: csoda hogy nem váltatok el, ezt az Istent akarom szolgálni, aki így mellénk állt...és ez az egész láncolat folytatódik tovább.

Már régen nem Te teszed ezeket, nem is tudsz róla, hogy miből mi lett, mert már régen Isten az aki munkálkodik, csodásan szövögeti össze a szálakat, hozza létre a valódi ember-ember közötti találkozásokat. És egyszer az örökkévalóságból visszanézve ez lesz az Ő csodás dicsősége, hogy szünet nélkül, történelmi adottságoktól, néptől,kultúrától, függetlenül a szeretet csodáit alkotta meg. És az lehet a te örömöd majd, ami már itt és most is elkezdődhet, hogy ehhez a csodás Istenhez kapcsolódhattál és a magad piciny életével része lehettél ennek a lenyűgöző nagy egésznek.

„...örömében elmegy és eladja mindenét.....”

Kell ennél több, ennél nagyobb beteljesülés az ember számára?

Ilyenkor már nem kérdés, hogy ragaszkodunk e a játszótéri kavicsainkhoz, hiszen megtaláltuk a valódi kincset, ilyenkor már nincs szükség az önigazolásunkra sem tudásban, sem hatalomban és semmilyen külső értékekben. Nincs szükségünk a saját biztonságunk és önértékünk fenntartására. A valódi kincs feletti öröm, oly könnyen elold bennünket ezektől. Már nem kell kézben tartanunk az életünket, mert Valaki kezében tart bennünket. És ebben az örömben az én-ről a fókusz átkerül a te-re, meglátjuk és meghalljuk a szeretteink és  a körülöttünk élők valódi hangját, háttérben zajló  küszködéseiket és megindulunk feléjük.

„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.”

(„Kor8.9)

Mert volt Valaki, aki isteni módon gazdag volt. Akinek nem kellett kiszámíthatatlan és félelmetes szántóföldeken járnia, és ott kincsre bukkannia ahhoz, hogy esetlegesen gazdaggá válhasson. Akinek a lelki terét állandóan betöltötte az isteni fény, a szeretet, a boldogság. A leggazdagabb király volt. Uraknak ura, Királyoknak királya, akinek bármelyik pillanatban angyal seregek ezre álltak rendelkezésére.

És ez a király azt mondta egyszer a szolgáinak: vigyétek el a kincseimet, az összeset odaadom, rejtsétek bele  a szántóföldbe, hogy a szegények megtalálhassák és másmilyen életük lehessen.

És ebben a leszegényített állapotában ezt a királyt megérkezve az ellenség elfogta és teljesen maga alá gyűrte. Furcsa, de ez a király a kincsei nélkül is erős maradt, mert az ő legnagyobb kincse belül volt. Az a szeretet volt a legnagyobb kincse, amivel szétosztogatta mindenét. És ez a szeretet olyan erőt és tartást adott ennek a királynak, még a legszegényebb állapotában is, hogy végül megtántorodott az  ellenség és kénytelen volt elengedni őt.

Az Apostolok Cselekedetei így írja Jézusról ugyanezt:  Mert lehetetlen  volt, hogy a halál erői őt fogva tartsák.

Kedves Lelkészfeleség Testvéreim!

Kívánok és kérem is imádságban, hogy ne nyugodjon meg a lelkünk, keressen és kutasson egészen addig, amíg rá nem találunk a bennünket szüntelen kereső felséges Istenre!

Így legyen!

Ámen

SzE