2017. június 2., péntek

Kapcsolódó képVégre megérkezett  

a "megváltó" nyár!


Gyülekezeteink életét tekintve az új év mindig szeptember elején indul, a tanévvel együtt és júniusban zárjuk le, összegezzük – ahogy véget ér az iskola is.
Az a tapasztalat, hogy ilyenkorra már mindenki kellően ki van fáradva; lelkész, lelkészfeleség, szolgálók, saját gyermekeink és persze a gyülekezeti gyerekek is.
Gondoljunk most arra, amikor egy pici, pár éves gyermek nem alszik délután és már kora este furcsán viselkedik, nyűglődik, semmi sem jó neki. Elsőre van, hogy szülők sem kapcsolunk,  mindez miről szól, mit üzen felénk. Aztán hirtelen megérkezik egy megvilágosító pillanat és ráeszmélünk, hogy a gyermeknek pusztán annyi a baja, hogy fáradt.
Tanév vége felé nagyjából így működünk mindannyian és ilyenkor már nehezebben alkalmazkodunk, toleráljuk a másikat, vagy ha tesszük is, hogy még megfeszítjük magunkat, akkor máshol indokolatlan mértékben vagyunk haragosak, vagy éppen elzárkózóak…

Ha végiggondolnánk mennyi minden történt szeptembertől mostanáig gyülekezetünkben, hogy egy év alatt mi minden feladatot vállaltunk, végeztünk el szolgálatból – talán könnyebben megértenénk első renden magunkat is, hogy szükségszerű és teljesen jogos a kifáradásunk, a lelki megfáradásuk és érzékenyebbé vált működésünk.
Aztán érdemes tovább gondolkodni, hogy a férjeink mimindenen  mentek át ebben az évben... majd a gyermekeink is, akiket nem csak a rájuk háruló magas iskolai és sport (egyéb) teljesítmények terheltek meg, hanem az sem könnyű számukra, hogy sajátos létformában egy gyülekezet középpontjában élnek hétről hétre, vasárnapról vasárnapra, gyülekezeti alkalomról alkalomra...

"De mi a véleményetek erről? Egy embernek két fia volt, és az elsőhöz fordulva ezt mondta: Fiam, menj dolgozz ma a szőlőben. Ő így felet: Nem akarok; később azonban meggondolta magát, és elment. azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Ő azonban így felelt: Megyek uram - de nem ment el. Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát? 
"Az első" - felelték."
(Mt. 21.28-31.a.)

Ha a történések kontextusában nézzük ezt az Igét, akkor Jézus a zsidóságot állítja szembe a pogánysággal. De az üdvtörténeti mondanivalónak mindig is van egy történeti, aktuális kontextustól független, mélyebb értelmezése is. Ezt szeretném most a figyelmetekbe ajánlani:

Kétfajta nagyon is emberi működés jelenik itt meg.
Az egyik fiú, aki nemet mond, bemutatja nekünk azt, hogy az ember alapjában véve egy önkényes lény (a bűneset óta), aki nem akar megfelelni, sőt teljes szabadságra törekszik. „Majd ő tudja”, „majd ő megmondja”…  Az atyja megengedi neki ezt a szabadságot, amiben még a nemet mondása is el van fogadva. Mert az apja azt szeretné, hogy ne kényszerből tegye a dolgát. Teret ad neki. Szabad teret. 
ÉS ebben a szabad lelki térben, így hogy mondhatott nemet, érlelődik ki őbenne az igen. Az igazi, kiérlelt, saját igenje.  Mert a végén elmegy és megteszi, amit kért az apja tőle. Ezért mondta Jézus is, hogy ő csinálta jól a két fiú közül.
A másik fiú túl gyors igent mond az apa kérésére. Sőt uramnak hívja az apját, ami a szolgalelkűségére is utalhat. Nem ad teret a nagyon emberi érzéseinek, nem képviseli magát (hiszen kiderül utólag, hogy az önmaga  a „nem” lett volna, mert hát nem is ment el), mondjuk így; zsigerből meg akar felelni. Ennek a magatartásnak azonban van egy árnyékos velejárója: megjelenik a belső ellenállás.
És ez a belső ellenállás az „igen”-e ellenére elvégzi a maga munkáját és a cselekedetében meg is látszik. Nincs benne abban a feladatban, amire oly gyorsan igent mondott.

Kérdezzük meg magunktól, mi hogyan is működtünk az elmúlt évben?
Volt e lelki szabad tér bennünk arra, hogy kimunkálódjanak az igenjeink, a feladat vállalásaink, felvállalt szolgálataink? Ebben a szabad térben meg tudtuk e élni azt, hogy mi miért is mondunk igen, vagy inkább kiért is mondunk igent? Tudtunk érzéseinkben újra és újra hálából és szeretetből igent mondani a dolgainkra? Meg volt e számunkra is ez a belső szabad tér, ahol akár nemet is mondhatunk? És megtaláltuk ebben a valódi motivációinkat az igenekhez?
Vagy a másik lehetőség az automatikus igenek születése. 
Ezt az utat nekünk lelkészeknek, lelkészfeleségeknek olyan nagyon könnyű járnunk, észrevétlen is ezen az úton vagyunk rajta. Hiszen ebben az életformában élünk. Mondtunk egy „igen-”t, amikor gyülekezeti lelkész lett a társunk, vagy mi magunk és az azóta „igen”… azóta folyamatos, gyors, szükségszerű „igen”…
És csináljuk, tesszük a dolgunkat, de ha szembe kellene nézni vele, hogy hogyan, hát  néha már lélektelenül. Néha már mi magunk sem vagyunk benne, csak az viszi a lelkünket, hogy a végére érjünk, hogy túl legyünk rajta… és még az is lehet, hogy azt a sok frusztrációt, amit a szabadságunk hiányából születő igenek kelteknek bennünk, valahol egy indokolatlan helyen, vagy egy fontos kapcsolatunkat sebezve éljük ki...

A második emberről annyit mond el Jézus, hogy vállalt valamit és még sincs ott. Nincs benne. Hogy hol van helyette, arról nem beszél. De ha elengedjük a fantáziánkat sok mindent elképzelhetünk. Mikor küzdött azzal, hogy itt egy kényszer helyzet, már megint menni kell, csinálni kell, és elege lehetett … talán leitta magát? Vagy jól összeveszett a családjával és összezuhant? Vagy akaratlanul is megbántott valakit és utána ütötte ki magát valamivel? A kényszer okozta frusztráció kilépésre késztette ebből a valóságból és belépett talán egy virtuális térbe, ahol egy szebb, szabadabb világ fogadta. Nem tudjuk hol akadt el ez a testvér, de elakadt. Elakadt,  mert nem vállalta fel önmagát, nem képviselte a saját érdekeit, határait. Nem mondta azt, hogy elég, ezt most nem tudom vállalni, vagy csak egyszerűen azt,  amit a testvére: „nem akarom”!

És Jézus arról beszél utána, hogy aki nemet mond az Isten országában, még később mondhat igent. Hogy ő elfogadja az első nemet, mert az reális. És így még mindig  születhet valódibb igen. Jézus pedig, aki sosem megalkuvó a valódibb igenjeinkre vár!

Zárjuk úgy ezt a tanévet, hogy gondoljuk végig, hol kellett volna nemet mondanunk, vagy hol kellett volna máshogy igent mondanunk!

Június hónapban, még 3 olyan gondolat ébresztő szösszenetet fogunk írni, amely ezzel  a nyár eleji kifáradással és a lelkészcsalád nyári kikapcsolódásával, regenerálódásának  témájával fog foglalkozni.

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe! Minden héten szerdán fog egy új cikk megjelenni!

Nyitottan várjuk kommentjeiteket!


Jó pihenést kívánunk a nyári időszakra a kedves lelkészfeleségeknek, lelkésznőknek, lelkészcsaládoknak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése