2017. július 18., kedd


Számít a lelkész 
magánélete a gyülekezetben? 
A lelkésznek számít? 
A lelkészfeleségnek számít?
A válási statisztikák tükrében nem túlzás kimondani, hogy manapság nem könnyű házasságban élni. És amit ezek a statisztikák már nem tartalmaznak: hány házasság nem végződik válással, ugyanakkor nincs benne fejlődés, növekedés, biztonság és öröm. Inkább mindennek az ellenkezője...
  
De mi a helyzet a mi házunk táján?

Lelkészpároknak könnyebb, vagy inkább még nehezebb jó házastársnak maradni egymás számára? 
Bizonyára az érmének két oldala van, vannak benne ígéretes lehetőségek, de vannak igencsak nehezítő tényezők is.

Először vessünk pár pillantást a megküzdeni valókra!

Már maga az életforma, hogy a lelkész 24 órában szolgál nem kedvez a családi életnek. Mindenki este ér rá az Igével törődni, a gyülekezetbe eljönni. Azért, hogy minden gyülekezeti tag egy héten egyszer valamilyen csoportos formában Ige köré gyűlhessen, a lelkésznek szinte minden este alkalmat kell tartania. Így ő egyáltalán nincsen otthon, az esti közös vacsorákon, sokszor még az esti puszi is elmarad a gyermekek számára. És így persze a feleség számára is.

De hát nem is lehet rá haragudni, mert ez szolgálat, fontos, hogy az emberek közösségi alkalmakon vehessenek részt....
Mindemellett olyan ez az életforma, hogy nagy rugalmasságot igényel. Bármikor közbe jöhet bármi a családilag eltervezett programokra nézve. Hirtelen egy telefon és a lelkész már veszi a kocsikulcsot és talán csak késő este érkezik haza.

Tulajdonképpen a lelkészfeleség ebben a rendszerben csak akkor lehet jó társ, igazi segítő társ, ha mindebben elfogadóan van jelen, ha nem is szélesszájú, de legalább kedves szolid mosollyal támogatja a férjét. 
Aki mégis kifejezi nemtetszését, az  milyen keresztyén feleség? Aki gátolja a férjét, hogy mások üdvösségét szolgálja...
Milyen feleség az, aki megterheli őt - akinek így is elég nehéz, - azzal, hogy még ő is bejelenti elvárásait, szükségeit...
A legjobb megoldás, ha a feleség szükségei is háttérbe kerülnek és ő is megtalálja, mit tehet a gyermekek mellett felszabadult idejéből a gyülekezetben.
Legalább ez egy közös szolgálat lesz, legalább ebben szorosan tudnak férjével kapcsolódni. 

Így alakulhat ki észrevétlenül is, hogy a legfőbb értéke a lelkészházasságoknak a közös szolgálat lesz. Legfőbb és valójában egyetlen is.
És elérhetetlen távolságba kerül az az érzés, még csak apró gondolat is, hogy milyen is az amikor kényeztetjük egymást, amikor arra megy el idő és hasznos energia, hogy csak vagyunk, együtt, átadva magunkat egymásnak, egymásért. "Hogyan szerezhetek neki örömet? Hogyan tehetem boldoggá? Mivel lephetném meg? Hogyan ölthetne testet iránta érzett szerelmem?"
Ezek a kérdések az emberek üdvösségéhez képest érdemtelennek tűnnek.
Pedig azt sejtem szoros összefüggésben is lehetnek...

Multkorjában olvastam az Efézusi levélben, Pál azt írja a gyülekezetnek, hogy növekedjenek fel a szeretetben Krisztushoz, aki a fej.
Szeretetben növekedni... 

Ha a lélektan törvényszerűségeit ismerve közelítek ehhez a sokat mondó Igéhez, akkor világossá válik számomra, hogy vannak szélsőséges utak, amiken nincs fejlődés és van egy út, az arany középút, ami a növekedés útja.
Van szélsőséges módokon megélt szeretet, amely nem hoz fejlődést.
Az egyik amikor valaki csak ad. Rengeteget ad, magát nem kímélve. És nem is kér. Sőt, néha valamiből,valahogyan kibukik, hogy ha kaphatna sem élne vele furcsa módon... 
Elfogadni nehéz, így komfortosabb és biztonságosabb.
De nem fejlődőképes ez a fajta egyoldalú szeretet.

A másik, amikor valaki csak kapni szeretné a szeretetet, szinte szűksége is van rá, sok elvárás társul őhozzá a kapcsolataiban. Önmagát helyezi a középpontba és őróla szól végső soron minden történés is.

És az az érdekes, hogy globálisan nézve ez a kettő mintha lehetne egy is: azaz csak adni, adni, adni és közben mégis minden őróla szól, az áldozóról,  mert rejtve, várná vissza a figyelmet, hogy értékeljék sok sok tettét, hogy titkon azért ő is számítson, legalább apróbb dolgokban...többnek úgysem merné kiszolgáltatni magát.

Az így működő lelkész, a valós kötődési vágyát kiviszi a gyülekezetbe és nem a házastársával éli meg. Ezzel a működéssel sajnos elég sok csalódást és keserű pillanatot okoz majd magának is és a párjának is.  Ez a nagy önfeláldozás, áldozat-szerep, idővel megkeseredést hoz, a lelkész is és felesége is felőrlődik, kiég és nem egyszer látunk rá példát, hogy valahogyan (akár egy 3. féllel)  kiszáll ebből az egészből. A gyülekezetből is, tán a házasságából is.  Sokszor értetlenül állunk is, ilyen eset láttán, hiszen sokáig úgy tűnt, itt maga volt a 24 órás önfeláldozó szeretet. Látható ebben a szomorú forgatókönyvben, hogy  nem fejlődőképes ez a fajta szeretet.

Képtalálat a következőre: „szerelmes rajzok grafikák”A  v a l ó d i   s z e r e t e t   a   k ö l c s ö n ö s   s z e r e t e t, ahol az ember ki meri magát szolgáltatni a másiknak is, el tudja fogadni a szeretetet és ahol észre veszi a másikat is és tud adni őneki. 
Csak a kölcsönös szeretet az, amelyben van lehetőség a növekedésre.

Erre hív bennünket az Úr Jézus is!

(Zárójelben csak egy pillanatra álljunk itt meg és gondoljuk végig, hogy Isten azért adott nekünk szabad akaratot, hogy szabadon döntsünk a vele való szeretet kapcsolat mellett, mert a szeretetnek kölcsönösségre szüksége van...Mi is szabadon kell, hogy  döntsünk mellette...)

És ha ezt a fontos igazságot, mint iránytűt magunk elé helyezünk, máris kérdezem, hogy a gyülekezetnek nem kell szeretnie a lelkészt? Nem mondhatják azt a presbiterek, hogy majd egyik esti alkalomra én leszek itt, nyitok és felolvasom az Igét és készülök pár gondolattal. Te meg legyél a feleségeddel ma.
De ennél még vaskosabb az a kérdés, hogy  miért is  a presbitereken múljon a lelkész házassága?Ez igencsak ijesztő lenne, ha így lenne.

A lelkipásztor nem tehet semmit ezért az egyensúlyért? Hogyne tehetne!!! Mikor mindent ő határoz meg, ő csinál, ő dönt el...  nem mondhatná, hogy "most nem leszek itt, ezt az estét már nem tudom megoldani, de nélkülem is itt lesz az Úr és legyetek csak együtt..." "Hogy heti két este a családommal leszek."
Nem mondhatja a lelkész, hogy "nekem is vannak szükségeim, igényeim, családomnak is és házastársamnak is. Mi is szeretnénk egy-egy esetét együtt tölteni, egymásra figyelni."

Bár sokszor biztonságosabb húzni az igát, mint kiszolgáltatni magunkat annak az érzésnek "vajon számítok e én magam is?".

Ahol a lelkész minden idejét és erejét a gyülekezet oltárán áldozza fel, ott a gyülekezet sem fog tudni a szeretetben fejlődni és a lelkész is megreked. 
 Házassága is egy olyan parkolópályára van kitolva, ahol a szeretet élő és éltető dinamikái helyett a megalkuvás, a csüggedés, a lefojtott harag, az üresség érzése kapnak szabad teret maguknak.

Mindezt miért? Miért nem húzzuk be a határainkat? Lehetséges volna, hogy a szolgálati életforma egy jó menekülési terület is a valódi intimitás elől? "El kell fogadnia a feleségemnek így is, mert az Úrnak szolgálok..."
És a feleség meg elfogadja. Talán azért mert ő is megalkuvásba engedte magát? Mert talán ő sem hisz igazán a szerelemben, abban, hogy amire a lelkünk mélyén vágyunk, azt a biztonságot és örömet adó kötődést megadhatnák párjával egymásnak?
Talán megmaradnak a felszínes kapcsolódásban, és a gyülekezet egy jó lehetőség, hogy mégis összekösse őket...a gyerekeken kívül...

Milyen kár ha így van!!!

Hiszen igazán szép lehetőségeket is rejt magában az, hogy egy szerelmes, szeretetteljes házaspár együtt szolgál Istennek és gyülekezetet vezetnek. 
Milyen tartalmas beszélgetéseket élhetnek meg együtt, amikor este a virtuális világgal való kapcsolat, vagy kiégett fáradság helyett elmesélik, kire hogyan hatott mindaz a csoda, amit ma éppen tapasztaltak a gyülekezeti tagok életében. 

Kapcsolódó képMilyen öröm volt támogatni valakit, vagy hogyan hatott vissza, amikor valakivel szemben egyházfegyelmet kellett gyakorolni. 
Ki, hogyan él benne a szolgálatban, Istenben, mindez csak akkor lesz közös tér, ha valódi érzelmi, meghitt közösséget gyakorol egymással a házaspár, ha biztonságos, örömteli kötődésük van egymással. 

Különben mindez az ajándék, amit Isten a lelkészházaspároknak szeretne ajándékozni, mindez csak lehetőség marad. És az öröm helyett csak üröm lesz...
Első renden nem a gyülekezet hat a házaspárra, hanem a lelkészházaspár kapcsolatának minősége fogja ösztönösen is formálni a gyülekezetet. Nagy igazság, sokszor mondom: A lelkész a tudattalanjára formálja gyülekezetét. A lelkészházaspár szeretetkapcsolatának minősége tudattalanul formálja a gyülekezet szeretet élményeit. 

Persze fontos megjegyezni, hogy ez csak emberi, közösségi, alulnézeti perspektívából igaz, hiszen a gyülekezetekben maga Jézus is ott van és ő is formálja csodáival, jelenlétével meghatározó módon a tapasztalatainkat. Milyen jó, ha a lelkészpár együtt harmóniában és nem ellen munkában van Ővele!

Kedves Lelkészfeleség Testvérem! Te is dönthetsz! 
Neked is van ráhatásod mindarra, hogyan éled és élitek az életeteket a gyülekezetben és gyülekezettel együtt!
Hogy hogyan éltek a családotok és Krisztus gyülekezetének javára!

Válaszd hát az életet!

Szeretettel
Szőke Etelka

2017. július 11., kedd


Amikor kislány voltam arról álmodoztam, hogy milyen jó

annak, akinek sok barátja van

Akit körül vesznek a játszópajtások, akiknek titkokat lehet sugdosni és akiknek megőrizhetjük a titkait. Együtt lehet kuncogni egy-egy csínytevésen, vagy együtt sírni vele és vigasztalni a nehéz pecekben, órákban. Hála Istennek, én olyan kegyelemben részesültem, hogy a mai napig vannak olyan barátaim, akikkel gyermekkorom óta szoros a kapcsolatom. Van olyan, aki már nem él Magyarországon, de mégis rendszeresen ellátogat hozzánk, és ott tudjuk folytatni a beszélgetést, egymás lelki gondozását, ahol abbahagytuk. A házassággal, a házastársunkkal, a gyerekekkel és a gyülekezeti élettel egy olyan életformát választottunk, vagy kaptunk, ahol a napi vagy heti gyülekezeti alkalmat és a vasárnapi istentiszteletet azokkal az emberekkel töltjük, akik a mi gyülekezeti tagjaink, akikkel rendszeres és személyes a kapcsolatunk.

2017. július 4., kedd

Képtalálat a következőre: „börtön”
Átjáróház, vagy börtön?Képtalálat a következőre: „félkész házak”
Lehet, hogy van harmadik választási lehetőség is?
Egy átlagos lelkészcsaládnak a fő feladata: példamutatóan szolgálni, minden pillanatban bizonyságot tenni! 
Avagy egy lelkészcsaládnak is lehetnek határai a határtalan szolgálat tűzében?
Nagyon sok olyan területe van az életünknek, szolgálatunknak, ahol akár megfogalmazzuk, akár nem, meghúzunk határokat, vagy megnyitunk határokat és átjárhatóvá teszünk mind fizikai, mind lelki tereket is. Sőt akár szélsőséges módon itt-ott még átjáróházat is csinálhatunk. Vagy, ha a másik szélsőséget nézzük, akkor lezárt börtönöket, ahol ha kell még rácsokkal is védjük magunkat…

2017. június 28., szerda


A lelkész gyermeke nem megy a nyári gyülekezeti hittantáborba

A(z) jesus-and-children.jpg megjelenítéseSzomorúság tölt el, amikor szülőkkel beszélgetek és elmondják, hogy a gyermeküknek a nyári időszakban milyen sok jó programot szerveztek, hogy örülnek annak, hogy a gyermek igazán feltöltekezhet majd és ők ezt számára biztosítani tudják. 
Mikor rákérdezek, hogy jelentkeztek e  a hittantáborunkba is, kiderül, hogy az időpontja ütközött valami másik programmal – egy kézműves táborral, egy lovastáborral, sporttáborral és most emiatt a gyermek nem fog tudni eljönni velünk...
Azért érzek ilyenkor csüggedést, mert olyan benyomásom van, mintha nem éreznék a szülők a fontossági sorrendet.

Az számít értéknek, hogy a gyermek jól tudjon úszni, hogy egyre jobban lovagoljon és kézbe tartsa az ösztönös állatot és sok minden más …

2017. június 21., szerda

Családi elemózsia

 Reggeli készülődés, rohanás.
- Gyere reggelizni! Beágyaztál, Mosakodtál? Siessél már, ne húzd az időt!
-Eltetted a tízórait? Megfésülködtél?
-Be van pakolva minden? Tesi cucc?
Talán, akinek iskolás gyermekei vannak ezek a mondatok ismerősek indulás előtt. Rohanás, utolsó instrukciók a gyerekeknek. 

2017. június 13., kedd

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. (...) Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának." (Préd 3,1.5)

A-K-Á-C-I-Ó! Holnap pedig felkerül a táblára az utolsó betű is V-A-K-Á-C-I-Ó, és ezzel elkezdődik a két és fél hónapig tartó iskolai szünet. Hány gyermek várja ezt a szót és vele együtt a felszabadult nyári érzéseket. Végre nem kell tanulni és készülni, korán kelni és az iskola rendszerének megfelelni. Mi felnőttek, ha visszagondolunk saját gyermekkorunkra, mi is nagyon vártuk a leghosszabb szünet elérkezését. Sok szülő a gyülekezetben már tavasszal elkezdi szervezni a gyermekének a táborokat. A piac és a lehetőségek tárháza végtelen: a sporttól kezdve a nyelvi táborokig széles a paletta, csak a pénztárca, illetve idő szabhat határt. Mint gyakorló édesanya azt vallom, hogy sok kötött program helyett inkább engedjük át ezt az időszakot a gyermeki lét önfeledt megélésének. Hagyjuk, hogy megélje a játék mélységét és élményét, hagyjuk őt szaladgálni, pancsolni, fára mászni, biciklizni. Engedjük, hogy koszos lehessen, hogy folyjon az arcán a dinnyelé vagy a baracklé, amibe beleharapott. Vagy akár engedjük a semmittevést, heverészést. Engedjük az Ő korlátait is a magunkéval együtt ilyen időszakokban kicsit kijjebb. Hiszen ezek a szabadabb napok és hetek mélyen belevésődnek a lelkükbe, és feltöltik a kis mentális és érzelmi tartályaikat. Ezekkel a teli tartályokkal könnyebben veszik majd a elkövetkezendő akadályokat. Ezek a kötetlenebb idők talán gyermekeinket is nyitottabbá teszik arra, hogy lelki gondjaikat és gondolatikat jobban megosszák velünk.
Az évközbeni hajtásban nem biztos, hogy kellő figyelmet tudunk rájuk szentelni, pedig ép olyan fontos családtagjaink lelki békéje, mint bármelyik gyülekezeti tagé. Beszélgessünk, vagy csak hallgassuk őket, és imádkozzunk együtt. A közös gyülekezeti családi táborok is jó alkalmat adnak arra, hogy kicsit oldottabban, de lélekben talán jobban elmélyülve, éljük meg közösen a hitünket.
Kívánom, hogy a nyári alkalmak, táborok és családi nyaralások igazi, megélt, önfeledt pillanatok és közös nevetések mókázások lélekben gazdagítsanak minket. Merjünk beleharapni gyermekeinkkel együtt egy érett dinnyébe, és hagyjuk, hogy a mi kezünkön is végigfolyjon a dinnyelé. Kacsintsunk össze egymással és emlékezzünk vissza gyermeki énünkre. Szaladjunk be kézen fogva a Balatonba. Merüljünk a víz alá, labdázzunk és vízibiciklizzünk, bolondozzunk a gumimatracon és mindezekért a pillanatokért adjuk hálát Istennek, milyen jó, hogy családunk van és megélhetjük együtt ezeket a hétköznapi csodákat! 
Pintér Brigitta

2017. június 2., péntek

Végre megérkezett  a "megváltó" nyár!


Gyülekezeteink életét tekintve az új év mindig szeptember elején indul, a tanévvel együtt és júniusban zárjuk le, összegezzük – ahogy véget ér az iskola is.
Az a tapasztalat, hogy ilyenkorra már mindenki kellően ki van fáradva; lelkész, lelkészfeleség, szolgálók, saját gyermekeink és persze a gyülekezeti gyerekek is.
Gondoljunk most arra, amikor egy pici, pár éves gyermek nem alszik délután és már kora este furcsán viselkedik, nyűglődik, semmi sem jó neki. Elsőre van, hogy szülők sem kapcsolunk,  mindez miről szól, mit üzen felénk. Aztán hirtelen megérkezik egy megvilágosító pillanat és ráeszmélünk, hogy a gyermeknek pusztán annyi a baja, hogy fáradt.
Tanév vége felé nagyjából így működünk mindannyian és ilyenkor már nehezebben alkalmazkodunk, toleráljuk a másikat, vagy ha tesszük is, hogy még megfeszítjük magunkat, akkor máshol indokolatlan mértékben vagyunk haragosak, vagy éppen elzárkózóak…