2017. szeptember 19., kedd

Hányszor kell még elmondanom… Nem igaz, hogy nem érted meg…. Már megint ezt csinálod…


Képtalálat a következőre: „konfliktus képek”



Mindannyian éltünk és élünk meg konfliktusokat. Életünkében először talán a szüleinkkel, testvérekkel, barátokkal és tanárokkal. Azután a párunkkal, munkatársainkkal, főnökünkkel, gyermekeinkkel. De a legjelentéktele-nebbnek tűnő helyzetekben is kerülünk konflisukba valakivel, például egy vásárlásnál, sorban állás közben vagy éppen a buszmegállóban. Bár konfrontálódni nem szeretünk, mégis már annyira természetes velejárója az életünknek, hogy rendszerint nem is tudatosítjuk mi a részünk benne, ki-mi által gerjed és pusztít vagy éppen épít. Igyekszünk minél előbb túllenni rajta. A konflisukról és kezeléséről számomra Dr. Bagdy Emőke foglalja össze nagyon jól és érthetően Az utak önmagunhoz című könyvének Kommunikáció, empátia, konfliktuskezelés fejezetéből ragadtam ki most nektek néhány gondolatot, amit érdemes megszívlelni. 

 
A konfliktusban érdekesség az, hogy nemcsak két személy között, hanem belső, lelki rendszerben is létrejöhet. Ezek viselik meg az embert legjobban. A belső lelki konfliktusban magunkkal folyik az egyezkedés. Vágyaink és szükségleteink csapnak össze a belső bíróval vagyis a lelkiismeretünkkel. Hányszor kerülünk olyan helyzetbe mi is, ahol kétségeink támadnak egy-egy döntésünk felett. Mit csináljak, a vágyaimnak, ösztöneimnek adjak teret vagy hallgassak a lelkiismeretemre. Ha valakinek a lelkiismereti rendszere nem alakul ki, akkor a vágyai és szükségletei szabadon érvényesülnek és mindenkit félre söpör az útból. Akkor nincs belső bíró, amely figyelmeztetné őt, hogy állj meg!
Ha mi magunk megszenvedjük a lelki térben az összeütközéseket és döntést hozunk (például, hogy a tisztesség vagy az érvényesülés dilemmájában...), akkor edződünk is általa. Személyiségünk is formálódik és testileg is jobban érezzük magunkat. Ha az interperszonális kapcsolatainkat vizsgáljuk, akkor a konfliktusokat többféle képen is kezeljük (kezelhetjük), az semmiképpen nem jó, ha az egyik fél mindig önfeladással és alárendelődéssel él. Ez a konfliktuskerülő magatartás, amikor „mindent lenyel” és azt „ nem tudja megemészteni”, így különféle testi kifejezésű utat találó lelki baj fogja elpanaszolni az elégedetlen, elnyomott fél panaszait.
Van azonban egy úgynevezett konfliktusélező személyiségtípus is, aki addig küzd az igazáért, amíg a másik fél bírja a vitát, civódást.
A dominancia és az alárendelődés viszonyában a legoptimálisabban akkor működik amikor a szinkronitás és az együttműködés létrejön. Ez a szimmetrikus együttműködő kapcsolat, ilyen például amikor az egyik fél feldob egy ötletet, a másik fél pedig csatlakozik hozzá és rásegíti. Itt nem érződik ki a domináns és az alárendelődési viszony, hanem megegyezés van és úgy kapcsolódnak egymásba mint a láncszemek. Egymásra való odafigyeléssel az élet nagy problémaiban is az egymáshoz kapcsolódás pozitív útján tudunk együtt működni.
De hogyan kezeljük a konfliktusokat? Megoldani maradéktalanul nem tudjuk, csak kezelni. A konfliktus éppen arról ismerhető fel, hogy nem lehet megoldani, mert akkor mindenki jól járna és nem lennének veszteségek és lemondások. Az „én győzők, te veszítesz” vagy a „te győzöl , én veszítek” változat mellett azonban létezik egy harmadik verzió is. Méghozzá a kölcsönös igénykielégítés. A legsúlyosabb konfliktushelyzetet is lehet úgy kezeli, hogy valamilyen kapcsolati megegyezésre jussunk. Végig kell haladni a problémamegoldási folyamaton. Egyetértünk-e egyáltalán abban, hogy miben áll a konfliktus? Milyen igények gondok, érzések jellemzik a vitás feleket? Ezeket személyesen ún. én üzenetként érdemes közölni. Kerülve a oktató, hibáztató, és ítélkező stílust. Értő figyelemmel kell részt vennünk a másikkal való beszélgetésben és a felszín alatti dolgok alá is engedni kell a beszélgetést.
Az embereknek számtalan helyzetben kell konfrontálódni, de nem vállaljuk ezt fel mert félünk a kimenetétől a frusztrációs érzések másokra tevődnek át. Például, ha a férj és feleség között lévő konfliktusokat nem beszélik meg, az indulat sokszor a gyereken csapódhat le.
Legjobb eredménnyel a konfliktusokat úgy kezelhetjük, hogy ne egymásról beszéljünk hanem egymással és a tárgyról.
­ Erősítsük meg, hogy a másik személyét, emberi értékeit tiszteljük, elismerjük akkor is, ha adott dologban nem értünk vele egyet.
­ Beszéljünk egyes szám első személyben! Én úgy érzem, úgy hiszem, úgy vélem, úgy gondolom, stb.….. és merjük kifejezni érzéseinket. Azután kérdezzük meg a partnerünket is, hogy őt hogyan érinti mindaz, amit elmondtunk...
­ A hiba, tévedés belátása erény. Ha a hibáinkat képesek vagyunk beismerni és kimondani, hogy ne haragudj, tévedtem, nem volt igazam, akkor a partner emel meg téged és biztosan melléd áll.”

Mindezeket kiegészítve, a keresztyén családban a legfontosabb pedig az imádság a hibáinkért, a másikért, a szeretetért. Mindannyian egy tanulási folyamat útján járunk, valaki előrébb, másvalaki pedig hátrébb van, de egy irányba haladnunk, méghozzá a krisztusi szeretet felé!
Isten adjon ehhez mindnyájunknak erőt és kitartást.

Szeretettel: Pintér Brigitta

Képtalálat a következőre: „konfliktus képek”



2017. szeptember 17., vasárnap


                                    GONDOLATOK


Képtalálat a következőre: „szép képek”"Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Ezt mondta, földre köpött, és sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született szemeire, majd így szólt hozzá, -Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában, ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért."
                              János 9,5-7


Mindig meglepnek Jézus módszerei. A vak sarat kap a szemére, ami még inkább akadályozza a látást, el is kell mennie a Siloám tavához, annak, akinek ez nem is egyszerű feladat, és egy csodálatos gyógyulás lesz belőle. Valahogy Jézustól imáinkban úgy szeretjük kérni a gyors, szenvedésmentes gyógyulást, kapcsolataink gyors javulását, körülményeink hirtelen jó irányú változását. Jézus pedig sárral, sétával készíti elő az új más minőségű, benne értelmet nyert életet. Mindenkor az Ő műve, de valahol nem akar kihagyni bennünket, a gyógyulás folyamatából. 
    Egyik lányommal kicsiként sok konfliktusom volt. Mindig azt éreztem, hogy provokál, emiatt sokszor fegyelmeztem. Nagyon zavart már, hogy sok a feszültség közöttünk. Sokszor imádkoztam emiatt. Egyik reggel felébredtünk, és lebénult az arca. Természetesen, ahogy ez egy lelkészcsalád esetében történni szokott, mindez vasárnap reggel volt, istentisztelet előtt. Ijesztő látvány volt egy 6 éves kislány "rezzenéstelen arccal".  Gondnokunk elvitt a kórházba, bennfogták. Nagy küzdelem volt, hogy valaki ott maradhasson mellette, végül nem lehetett. Lányunk hallva, látva dilemmánkat, mondta, hogy ő éjszaka lesz egyedül. Így lett. Sokat imádkoztam érte, és nagyon áldottá vált ez a nehéz időszak. A féléves kezelés alatt kellett felismernem, hogy bizony a feszültségeknek nem ő az oka, hanem én. Én, aki nem veszem észre, hogy  mindent úgy igyekszik csinálni, hogy az nekem jó legyen. Isten adta a sarat a betegségben, adta a gyaloglást, hiszen heti 2-3 alkalommal az öt gyereket összeszedtem és utaztam be velük a kezelésre. És adta a kapcsolatunk gyógyulását, és a hitbeli erősödést, hogy mindezek a számomra fontos kérdések nála megoldásra találnak, és minden gondomat az Úrra bízhatom. Vannak ilyen tapasztalataitok? Osszátok meg velünk!

                                                                                                                         Gergelyné Molnár Lívia

2017. szeptember 15., péntek

Kedves Lelkészfeleségek!

Szeretettel hívunk benneteket férjetekkel együtt a Lelkigondozó Szolgálat első filmklub alkalmára! Gyülekezetünk házaspárjait, barátokat is lehet hívogatni!
Ami fontos, hogy mihamarabb regisztráljatok, mert korlátozott a helyek száma.
Etelka
 

   (Házasság ás Családlelkigondozó Szolgálat)F:\RMK Gyökössy Központ\Kézfogás Logó\kezfogas_logo_03_vil2.jpg
család és párkapcsolati témában filmklubot indít....

2017. szeptember 12., kedd








Nyílt levél férjemnek

                                                                     


                                                               
                                                                Kedvesem!

                Sok jó döntést hoztam meg az életemben. Az egyik volt, hogy keresztyénné lettem, a másik, hogy igent mondtam, amikor megkértél, a harmadik, hogy minden gyermekünk születésére gondolkodás nélkül mondtunk együtt igent. Ezek az igenek hitből születtek, és nem tudhattuk, hogy mi lesz ezeknek a következménye. A keresztyénségünk feladattal, időnként áldozattal (de mondjuk mi nem jár azzal), és rengeteg áldással járt. A házasságunkra, és a gyermekeinkre is, ezt tudom mondani.

                Mi az, ami tanulság mégis a kettőnk kapcsolatára nézve? Mi az, ami más, amiben formálódtunk az elmúlt 15 év alatt?

               Már azt tudjuk, hogy kb. a másik mire gondol, hogyan reagál, helyzetekre, mit vár el, minek örül. Bár tudjuk, de így is nehéz ennek megfelelni. Azt hiszem, hogy erre igyekszünk mindketten odafigyelni, annak ellenére is, hogy talán néha kicsinyesnek gondoljuk ezeket a FONTOS kérdéseket. Hogy a mikró ajtaja nyitva, vagy zárva legyen használaton kívül, hogy a cipők hová kerüljenek napközben stb. Talán már humorral is túl tudunk jutni, ha valami elfelejtődik.
                 Ami még nehéz volt, de megtanultuk, hogy nem mindegy mit, mikor és hogyan mondunk. Milyen hangsúllyal, milyen összefüggésben stb. Ezt még mindig tanuljuk. Talán ennek megértése a legnehezebb, hogy úgy halljuk egymás mondatait, ahogy a másik szándékozza mondani, és ne úgy, amit a mondatok mögött hallani vélünk. Azt hiszem ez megy a legnehezebben. De örülök a törekvéseknek, ami Benned is megvan, és tudom, hogy ebben nekem is sokat kell fejlődnöm.
                 A családjainkkal való viszonyainkért hálás vagyok, azt hiszem aránylag jól kezeljük, egységesek tudunk lenni, és ezt már alaposan ki is beszéltük. A határokat, ahol szükséges volt, meghúztuk, a kapukat, ahol kellett megnyitottuk.
                  A hitbeli kérdésekről tudunk őszintén beszélni. Nekem ez segítség, amikor nem tudok nehézségekkel, kérdésekkel megküzdeni. Köszönöm, hogy ebben te mindig igyekszel segítségemre lenni. Örülök, hogy elmondhatom Neked azt, hogy vannak küzdelmeim. Pedig, amikor benne vagyunk, néha fáj, ahogy ezt kívülről látva, olyan mintha érzéketlen lennél, de valahogy a Te látószöged, nekem segítség… Tudom azt, hogy mindig imádkozol értem. Köszönöm. Hálás vagyok Istennek, hogy amikor Neked van küzdelmed, én kapok Tőle erőt, hogy segítségedre lehessek. 
          A gyereknevelésben azt hiszem kialakult a közös látásunk. Közös döntéseket igyekszünk hozni, nem nevelünk egymás ellenében, igyekszünk a közösen kialakított szabályokhoz igazodni, ha attól el akarunk térni, azt megbeszéljük, és Te is törekszel arra, hogy kivedd a részed mindabból a házimunkából, amire az időd, lehetőséged enged…..


   Tanulás folyamatában vagyunk. Örülök, hogy idáig eljutottunk, hogy próbáltunk a nehézségekből tanulni, és javítani azon, ami nehézkesen működött. 
Hálás vagyok  Istennek, hogy barátomnak, férjemnek, lelki társamnak tudhatlak.
            
                                   

                           Isten áldjon!

                              Szeretettel:  Feleséged



















                                            Gergelyné Molnár Lívia

2017. szeptember 5., kedd

Harcolj a férjedért Isten seregében!
„Harcold meg a hitnek nemes harcát, ragadd meg az örök életet, melyre elhívattál…” 1Tim.6:12.

Mit jelent a hit nemes harcát vívni feleségként?   
És milyen küzdelmet jelenthet ez a lelkészfeleségek számára?

Amikor hitharcról hallunk sokszor egyetlen lelki terület jut eszünkbe, ahogyan kiáll a hithű ember istenhite mellett, hűséges marad hitéhez nehéz élet-helyzetekben is. Ha éppen nincsen ilyen megpróbál-tatásunk, akkor hajlamosak vagyunk hálásan úgy gondolni, hogy most számunkra nyugalom időszaka van.
A hitharcnak különböző harcterei vannak lelkünk mezsgyéjén.  A hitünkben való hűséges kiállás mellett a bizalom is néha harcba hív, mert hiszen nehéz bízni, amikor éppen a legnagyobb szükség volna rá, kiderül nem megy könnyen. Ilyen a szeretet dimenziója is. Olyan könnyű a szeretetben is megfáradni, lemondóvá válni, a megalkuvással kibékülni.
Nagy titok ez, de ahogy éljük a szeretetet házastársunk felé, az mind hatással van arra is, ahogyan Isten felé közeledünk, nyílunk, vagy éppen zárunk. És ahogy Isten felé nyitunk...

2017. augusztus 30., szerda


 ISKOLAI KÉSZÜLŐDÉS
https://www.aldi.hu/fileadmin/fm-dam/startseite/2017/kw28/iskolakezdes/iskolakezdes_kicsi_07.jpg    Szeptember árnyékában, nyári napsütésben indultunk neki az útnak, hogy a listán szereplő eszközök gyermekeink iskolatáskáiba kerülhessenek, és már az első napokban vihessék magukkal. Tele vagyunk emlékképekkel, élményekkel, lelki megtapasztalásokkal, amit a nyár adott. A kocsiban beszélgettünk, felidéztük a kedves, humoros pillanatokat a nyárból, de feszült várakozással néztünk, és nézünk az új tanév elé. Valami új készül. Lecsendesednek napjaink, nyugalom költözött a kertünkbe, a lelkünk is vágyik egy kicsit az állandóra, a hétfőtől péntekig tartó kiszámítható hétköznapokra, és az ugyancsak előre látható hétvégékre. Kezdődik az iskola nekünk szülőknek, ahogy a gyermekeinknek is. Izgalommal várjuk azt a mást, ami a nyarat követi, és azt a mást, amit ebben az időben Isten készít nekünk.
    Iskola. Olyan sokszor szitokszóvá vált, ahonnan semmi jó sem fakad, ahonnan csak a csalódások, megaláztatások jönnek, amin jó túl lenni, és amit ciki várni így augusztus végén. Én várom már. Öröm látni, ahogy a gyermekeink készülődnek, keresik elő a tavaly használt rajzeszközöket, dobozokat, mappákat. Csomagoljuk a könyveket, kíváncsian nyitogatják a kisebbek az új tankönyveket, rakják össze az iskolai csomagokat. Minden nap egy kicsit előrébb vagyunk a készülődésben. Vajon lehet-e erre a kevésbé az élményeket nyújtó időszakra készülni? Vajon kell-e készíteni a lelkünket a munkás hétköznapokra? Vagy majd lesz valahogy.
    Amikor keresztyénné lettem, nagyon fontos volt számomra

2017. augusztus 22., kedd

A csodaborgár lelkészgyerek    
Egy kamasz leány tapasztalatai arról, hogy milyen lelkészgyermekként élni.

Kedves Lelkészfeleségek, kedves Olvasóink!
Szeretettel köszöntjük blogunkon Szőke Johannát, aki 15 éves, egy református gimnázium tanulója, Dunakeszin lelkészek, lelkigondozók a szülei. Testvére Szilárd, 9 éves.
Johanna vállalta, hogy saját élményeiből, áldásos és küzdelmes tapasztalataiból, hogy az ő oldaláról milyen lelkész gyermekként felnőni, megoszt blogunkkal egy pár gondolatot.
Fogadjuk nyitott szívvel!


Egy 15 éves lelkészcsaládban élő leány vagyok és szeretném egy pár gondolatban szemléltetni, hogy tapasztalataim szerint, milyen lelkész gyermekként felnőni, gyülekezeti közösség középpontjában lenni.
Először is, azt tapasztalom, hogy a lelkészgyerekekről kialakultak különféle sztereotípiák mind az egyházban, mind az egyházon kívül élő  kortársaim körében.
A korosztályom úgy vélekedik, hogy...